A múlt hétvégén történt az eset Zsombi és Daniella esküvőjét megelőzően. Az öcsém és a kedvese már hónapok óta őrületes esküvő lázban égtek, de azért mégis maradt még némi tennivaló a legvégére is- persze nem a vízszerelő sos kérdés, de erről majd később. Szóval, hiába tevékenykedtek annyira sokat mindennel kapcsolatban, mégis úgy alakult, hogy az utolsó héten az egész famíliát be kellett fogni mindenféle tennivalóra, akár a közelben, akár a távolban. Így hát még simán virágot kellett intézni, különféle printekért rohangálni a nyomdába, ami rossz azt lejavítani és a többi… Aztán mehettünk díszíteni is, mert minden ilyen dolgot magunk csináltunk a kedvezőbb ár érdekében. Az utolsó napokban még tehát a kert végében lévő sufniban őrületes munkák zajlottak, mint például a főasztal mögötti paraván elkészítése és az asztali díszek befejezése. Nem volt kis munka, azt kell mondanom.
Egy ilyen ördögi rohamban nem kérdés, hogy mindenki kikészül, még akkor is, hogyha a feladatok elosztásának menedzselése jól megy. Ez csak abból a szempontból rossz, hogy közben egy olyan eseményre készülünk, ami gyönyörű az egész család számára és sokkal fontosabb lenne, hogy lélekben is fel tudjon rá készülni az ember, nem hogy még sziszifuszi dolgokon össze is zördüljünk egymással az utolsó pillanatban. Persze aztán ennek mindig békülés a vége és egyáltalán nincs további zűr, csak hát na, vannak olyan pillanatok, amikor tényleg pattanásig feszülnek az idegek és egy-egy rossz elszólás kapcsán képtelenség jól válaszolni, vagy legalább türelemmel. Pláne, ha még egy olyan külső tényező is beüt, amire senki sem számított.
Az utolsó napon történt ugyanis, hogy az addigra már rokonokkal tömött ház csőtörésre ébredt. Nem is akármilyenre, hanem arra a fajtára, amire nem tudja azt mondani az ember, hogy na jólvan, majd megoldjuk az esküvő után. Hanem arra a fajtára, amit ott és azonnal meg kell oldani, helyben. Nem volt más hátra, kellett egy vízszerelő sos! “Vízszerelő sos! Amikor már csak a víz választhat el.” bővebben