Szoktassuk rá a fiúkat is a körültekintő bőrápolásra.

Szponzorált tartalom

https://herbiovit.hu/borapolas-ferfiaknak
https://herbiovit.hu/borapolas-ferfiaknak

Ha megnézzük egy pár fürdőszobapolcát, valószínűleg nagy mennyiségi eltéréseket fogunk találni. Bár ez a gardróbszekrényre is igaz, a lányok képesek a tömött ruháspolcok előtt is kijelenteni, hogy nincs mit felvenniük, míg a srácok ruhatárát sokszor csak néhány póló, farmer, pulóver és 1-2 pár cipő teszi ki, még sincs soha ilyen problémájuk.

A hölgyek általában sokkal több kozmetikumot használnak, tusfürdőt, sampont, hajbalzsamot, olajokat, külön krémeket feszesítésre, lábfejre vagy a problémásabb részekre. Akkor még nem is beszéltünk a szőrtelenítésről, vagy a sminkeléshez használatos dolgokról.

Ezzel szemben az urak gyakran megelégszenek a borotválkozáshoz szükséges eszközökkel, samponnal tusfürdővel és itt be is zárul a kör. Pedig, mindenkinek fontos a megfelelő bőrápolás, hiszen ez is egészségünk fontos része. Sőt, továbbmegyek: az is fontos lenne, hogy minél kevesebb olyan mosószert, kozmetikumot használjunk, melyben kőolajszármazékok, vegyszerek és mesterséges anyagok vannak.

Ha valaki szeretne megismerkedni a vegán natúrkozmetikumok világával, én mindenképpen javaslom neki a Herbiovit.hu webáruház termékeit. Nemcsak nők, de férfiak számára is érdemes körülnézni, elég csak a https://herbiovit.hu/borapolas-ferfiaknak linkre kattintanunk és máris olvashatjuk a számtalan jótanácsot a férfiak bőrápolásával kapcsolatos tudnivalókról és természetesen az ajánlott termékekről.

A férfiak bőre sokkal másabb, mint a nőké, így másmilyen ápolást és másféle kozmetikumok használatát igényli, mint a gyengébb nem képviselőié. Ennek fő oka ez eltérő hormonműködésben gyökeredzik. Alapvető különbség az, hogy a férfiak bőre vastagabb és a kollagéntartalma is magasabb, nagyobb a természetes nedvessége, és az olajtartalma. Így nekik érdemes könnyebb, vízalapú krémeket használni. Aki körülnéz a www.herbiovit.hu oldalon üzemelő webáruházban, könnyedén talál termékeket férfiak számára is.

A Herbiovit mottója nem más, mint a „Gyógynövényekkel a vitalitásért”. Ugyanis céljuk az, hogy a régmúlt hagyományait felfrissítve megismertessék, és minél szélesebb körben terjesszék el az emberek között. Megalkottak egy olyan natúrkozmetikai termékcsaládot, mely egyedi bázisú receptúrára épül, természetes, egyedi és a fenntarthatóság jegyében készült. Tették ezt évtizedes tapasztalatokra ás tudásra alapozva, profi termékfejlesztő csapat közreműködésével.

A gyógynövények világában kettősség van jelen, hiszen a gyógynövényhasználat olyakor többszáz-többezer éves hagyományokon nyugszik. Viszont ezt ötvözni tudták a folyamatosan változó és fejlődő trendek követésével, kutatási és fejlesztési eredmények beépítésével a termékekbe.

A Herbiovit által forgalmazott termékek natúrkozmetikumok, melyeket a Naturix minősített. Egytől-egyig értékes növényi kivonatokat és olajokat tartalmaznak, a lehető legmagasabb hatóanyagtartalommal és minőségben. Teljesen vegánok, semmilyen állati eredetű összetevőt nem tartalmaznak, emellett előállításuk során semmilyen állatkísérleteket nem végeznek.

A termékek „mindenmentesek” sem SLS-t, sem SHT-t sem parabént nem tartalmaznak és nincsenek bennük ásványi olaj alapú összetevők sem. Bőrbarát kozmetikumok, bőrgyógyászatilag és dermatológiailag teszteltek, mesterséges szín- és illatanyag nélküliek.

Még a csomagolásban is odafigyelnek a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra. A krémek és a vitaminok tégelyei öblítés után a szelektív hulladéktárolóba helyezhetők, a csomagolóanyagok és kartondobozok pedig eleve újrahasznosított papírból készülnek.

A natúrkozmetikumok között találunk gyógynövényes krémeket, melyek vadgesztenyével, fekete nadálytővel, körömvirággal készültek, de olyanokat is melyek aloe verát, vagy teafaolajat tartalmaznak, az alkalmazási területtől függően.

A speciális készítmények olyan termékeket soroltatnak fel, melyeket például izommerevség, ízületi panaszok, bőrproblémák, mozgásszervi és ízületi gyulladások esetén használhatunk.

A Body Love és Hand Love termékeket a mindennapi test- és kézápolás során használhatjuk, normál és száraz bőrre is egyaránt. Könnyedén felszívódnak, hidratálják, puhítják és lágyítják a bőrt.

A legtöbb natúrkozmetikum tubusos kiszerelésben is kapható melyet a webáruház vidd magaddal menüpontja alatt találunk meg. Praktikus, mert kicsi és nevének megfelelően bárhová, bármikor magunkkal tudjuk vinni, hogy kéznél legyen, ha szükségünk lenne rá.

Újdonság a weblapon a Beauty by Noémi rovat. Itt rendszeresen közzétett cikkekből ismerhetjük meg a legújabb szépségápolási trendeket, titkokat és praktikákat egy profi kozmetikus szakembertől. Ha szeretnénk bejelentkezni hozzá egy frissítő arckezelésre, vagy bármilyen kérdésünk van, Noémi Facebook-on, Instagram-on és telefonon is elérhető.

Nemcsak natúrkozmetikumok, de vitaminok és étrendkiegészítők is vannak a webshopban. Az étrendkiegészítők között C, D és k vitamin különféle kombinációit találhatjuk meg, de vannak itt Q10, omega-3, halolaj, L-Carnitine, ginseng, vagy vörösáfonya felhasználásával készült termékek is. A választékban ezt követik a multivitaminok, melyek felnőtteknek és gyerekeknek készült változata is rendelkezésre áll. Fogyasztásuk napi rendszerességgel ajánlott, hiszen tartalmaznak minden olyan összetevők, melyek támogatják az immunrendszerünk működését, segítenek megőrizni egészségünket és vitalitásunkat. A gyerekek már 4 éves kortól fogyaszthatják a multivitaminos készítményeket, mely finom málnaízben érhető el számunkra. Az egyedi készítmények között szépségvitaminokat, immunerősítő készítményeket ízületi és alvásproblémákra használható termékeket találunk.

Nekem egyik kedvencem a webáruház Delikát menüpontja, ahol egészséges nasik, és finomságok várnak. Ha rendelek az oldalról, innen is mindig választok valamit, így szépen-lassan végigkóstolva az egész kínálatot. Találhatóak itt protein szeletek, protein golyók különböző ízekben, de van édesburgonyából készült chips is.

A készítmények köre változatos, széles körben alkalmazhatóak és az áruk is rendkívül kedvező. Az újdonságok külön menüpontot kaptak a webáruházban. Ha viszont azt szeretnénk, hogy egy készítmény se kerülje el figyelmünket, válasszuk az összes termék menüpontot, és ott válogassunk. Ha határozott elképzelésünk van, vagy már egy jól bevált, általunk ismert terméket szeretnénk rendelni, használhatjuk a gyorskeresőt is a webáruház jobb felső sarkában.

Ha konkrét problémára keresünk választ, akkor a megoldások menüpont alatt érdemes körülnézni. Ha bőrápolással, bőrproblémával, fájdalommal kapcsolatosan van kérdésünk, itt könnyedén megkaphatjuk rá a választ és a tanácsot egy alkalmazandó készítmény formájában. Ha bármivel kapcsolatban kérdésünk lenne, a kapcsolat menüpont alatt tudunk írásos üzenetet hagyni nevünk és e-mail címünk meghagyásával.

A webshop felülete szép és könnyen használható. A menüpontok alatt a készítmények többféleképpen vannak csoportosítva. Ezen kívül sok érdekes olvasnivalót is találunk az oldalon. A Gyógynövénykisokosban például megismerhetjük az Aloe Vera vagy a CBD olaj tulajdonságait és alkalmazási területeit, a Blog menüpont alatt pedig tippeket, trükköket érdekes írásokat találhatunk szépségápolással, életmóddal, sportolással kapcsolatban. Itt találhatjuk meg azt a cikket is, melyben a férfiak bőrápolásával kapcsolatban tartalmaz hasznos információkat, a https://herbiovit.hu/borapolas-ferfiaknak linken.

Vásárolni regisztrációval és anélkül is lehet. A megrendelt termékekért utánvéttel fizethetünk, de választhatjuk a PayPal-os vagy SimplePay-es fizetési módot is. Megrendelésünket a GLS futárszolgálat szállítja az általunk megadott címre, vagy csomagpontra, 10.000.- ft értékű megrendelés esetén a szállítás ingyenes. A Herbiovitnél kockázat nélkül vásárolhatunk, hiszen a termékekre 100% pénzvisszafizetési garanciát vállalnak. Ha nem vagyunk elégedettek a megvásárolt készítménnyel, rendelésünk árát visszatérítik. Néhány dologra azonban figyeljünk: rendelésünk ne legyen 30 napnál régebbi, őrizzük meg a számlánkat és legyen meg a megreklamált termékünk mennyiségének legalább kétharmada.

Én nagyon szeretem ezt a webáruházat, és mindenkinek ajánlom, akinek fontos, hogy kímélő és vegyszermentes kozmetikumokat, étrendkiegészítőket használjon és fogyasszon. Vigyázzunk az egész család egészségére, természetesen a gyermekeinkére, sajátunkra és végül, de nem utolsó sorban párjainkéra, férjeinkére is.