Lakásbiztosítás akció online – a kanapé kényelméből gyorsan és egyszerűen.

Szponzorált tartalom

lakásbiztosítás akció online
lakásbiztosítás akció online

A két ünnep közötti őrületes kajakómában azon tanakodtunk a testvéremmel, hogy milyen teendőink lesznek majd az új évben – így találtunk rá egy príma lakásbiztosítás akció online lehetőségre!

Biztos ti is voltatok már úgy vele, hogy tervezgettétek a következő időszakban aktuálissá váló ügyeiteket és közben arra gondoltatok, hogy ó, milyen csodás volna, ha ez most valahogy megoldaná saját magát. Kicsit csodával határosnak, boszorkányságnak hangozhat, de időnként, ha elég sokat gondolok ezekre a dolgokra, akkor könnyen bevonzom őket. Így történt ez most is, amikor megbeszéltük, hogy bizony le kéne cserélni a mostani lakásbiztosítást, mert egyre pofátlanabb feltételeket szabnak hozzá, nem tartott túl sokáig megtalálni a megoldást.

Egyrészt erősen arra gondoltam, hogy egy lakásbiztosítás akció online most milyen jól jöhetne, nyilván nem mantráztam kimondottan, de a fókuszom mégis valahol ezen a dolgon volt. Másrészt nekiálltunk aktívan keresgélni a testvéremmel az interneten és hamar bele is futottunk az ideálisnak tűnő megoldásba.

A pannonsafe.hu weboldalon találtunk egy olyan online lakásbiztosítás kalkulátort, ami a világhálón fellelhető rengeteg lehetőséget tálalja nekünk egyetlen helyen. Ráadásul úgy összefésülik a különböző adatokat, hogy nekünk, megrendelőknek sokkal könnyebb összehasonlítani a kínálatot és rövid idő alatt egészen kiképezhetjük magunkat lakásbiztosításból, ha akarjuk. Szerintem ez egy olyan pontja az életnek, ahol nagyon szemfülesnek kell lenni, mert a nagy biztosítók könnyen átvágják az embert egy-egy óvatlan, figyelmetlen pillanatban. De ha itt van egy oldal, márpedig itt van, létezik, ahol a saját kis kanapénk kényelméből minden apróbetűt el tudunk olvasni és össze tudjuk hasonlítani az egyes ajánlatokat a különböző szempontok alapján, akkor sokkal kisebb eséllyel lesz átverve a fejünk a palánkon.

A jelenlegi lakásbiztosítás azért tetszik egyre kevésbé, mert azt csinálják, hogy az éppen belépű ügyfeleknek fűt-fát megígérnek, aztán évről-évre csökkentik a szolgáltatási kört, miközben a biztosítási díjakat szorgosan emelik, ahogy nem szégyellik. Így simán megtörténhet az, hogy ami az első évben egy 30 ezres tétel volt éves szinten, az a harmadik évre már ennek a duplája legyen, ami azért egy kicsit horribilis váltás. Nem véletlenül gondoltuk úgy, hogy itt az ideje a cserének.

A pannonsafe.hu-n ráadásul nem elég, hogy rengeteg ajánlat közül lehet egyetlen helyen válogatni, de ráadásként lakásbiztosítás akció online is várható a következő év elején, csak hogy jól induljon a 2021-es esztendő. Persze egy olyan oldalon, ami ekkora adatbázissal dolgozik, gyakran előfordul, hogy akciós ajánlatokat is lehet találni, de az év elején ezzel mindig nagyobb mennyiségben lehet számolni. Rá vagyunk már pörögve teljesen a családban, mert az a helyzet, hogy több ingatlanról is szó van. És persze amíg egyetlen családi házra kell kifizetni egy évben mondjuk 50 ezer forintot, addig azt mondom, hogy oké. De onnantól kezdve, hogy ott van mellette még 3 lakás is, akkor egyből szembe tűnik már az első fizetés alkalmával is, hogyha mindegyik csak egy pár ezer forinttal lesz olcsóbb – a végösszeg már akkor is lényegesen barátibbá válhat.

Ami pedig különösen szimpatikus a mai lakásbiztosítási ajánlatokban az az, hogy nem csak egy szimpla lakásbiztosítással akarják úgymond kiszúrni a szemünket, hanem mindezt egy összetett csomagban kínálják. Ennek a csomagnak pedig különböző kiegészítő szolgáltatások képezhetik még a tartalmát attól függően, hogy nekünk mire van igényünk.

A pannonsafe.hu oldalán egy egész halom ilyen szolgáltatásból szemezgethetünk, ami persze mind megtalálható a lakásbiztosítás akció online ajánlatok között is az egyes szolgáltatóknál. A teljesség igénye nélkül felsorolva az alábbi lehetőségek közül biztosan lehet válogatni, ha a szükség úgy hozná:
– háziállat, kisállat biztosítása
– vállalkozás biztosítása
– gépjármű assistance szolgáltatás
– kiterjesztett garancia bizonyos termékekre
– lakásban előforduló, lakásbiztosításba nem tartozó szolgáltatások, mint például:
o csőtörés következményeként elfolyt rengeteg víz árának megtérítése
o nyitva felejtett ablakokon és ajtókon befolyt víz okozta károk megtérítése
o kerti bútorok biztosítása
o a ház energetikai rendszereinek (napelem, napkollektor) biztosítása
o kívülről való beázás biztosítása
o graffiti és/vagy vandalizmus okozta károk helyreállításának megtérítése
o tűz nélküli füst és koromkárok helyreállításának megtérítése
o jóhiszemű beengedéssel, vagy besurranással összefüggésbe hozható lopáskárok biztosítása.

Az egyértelműség végett, ezek mind olyan lehetőségek, amelyeket kiegészítésként lehet választani egy-egy jól kifogott lakásbiztosítás mellé. Természetesen ezeken kívül a különböző szolgáltatók még sok más plusz lehetőséget biztosíthatnak, de a leggyakrabban ezek az opciók fordultak elő az utóbbi időben. Az, hogy ezek közül mit vagy miket és milyen kombóban lehet összerakni egy szolgáltatási csomagban megint csak az egyedi ajánlat kérdése.

A legjobb lakásbiztosítás akció online ajánlathoz érdemes igénybe venni egy díjkalkulátort, aminek a végeredményéül tényszerűen azt kapjuk, hogy mennyibe kerülnek az adott csomagok – akár akciósan is – és ezek cserében mit nyújtanak a számunkra. Miután ezt megtettük, nagyon könnyű lesz dönteni a jobbnál-jobb lehetőségek között, mert ott lesz feketén-fehéren, hogy melyik az olcsóbb és tartalmasabb, vagy melyik a drágább, de üresebb csomag.

Az meg, hogy mi melyik mellett fogjuk letenni a voksunkat, még nem kérdéses. Alapvetően ugye több különböző ingatlan biztosításáról van szó és mindegyiknél más az az adott, specifikus rizikó, ami miatt egyik-másik plusz ajánlat jobb döntésnek bizonyulhat. A szüleim házán van például napelem és napkollektor is, aminek a kiépítése bizony elég drága volt. Éppen ezért szerintem érdemes lenne ezeket bevonni a lakásbiztosítási körbe, hogyha bármilyen időjárási viszontagság következtében megsérülnek, akkor se rágjuk a körmünket, hogy jaj, most mi lesz, hanem állja szépen a biztosító a javítás vagy éppen csere költségeit.

Más a helyzet a lakások terén. Az egyik ingatlan egy gyönyörű, újépítésű lakóparkban van, ahol az olyan problémák, mint mondjuk a csőtörés szerencsére még nem valószínű, hogy előfordulnak a következő években. Az emberi tényezőt viszont ott sem lehet kivonni a rendszerből, éppen ezért szerintem valami olyan lakásbiztosítás akció online verziót fogunk választani, ami az általunk nyitva felejtett nyílászárókból származó beázási károkat állja, mert ilyen sajnos bárkivel előfordulhat.

A másik lakás viszont egy kimondottan régi építésű társasházban van, ahol bizony bármikor beüthet a krach és elfáradhat egy vízcső vagy villamos vezeték a falban. Ezért itt mindenképpen olyan kiegészítő szolgáltatást fogunk választani, ami ezekre a balszerencsés esetekre nyújt majd nekünk fedezetet – persze adja isten, hogy ne legyen rájuk szükség.

A lényeg az szerintem, hogy várjuk meg magát a lakásbiztosítás akció online megjelenését 2021 első felében, aztán akkor úgyis tömve lesz a piac a jobbnál-jobb ajánlatokkal, amikben simán lehet, hogy a felsoroltnál több és jobb kiegészítő szolgáltatások közül lehet majd választani. Akkor pedig aztán tényleg nem kell mást tenni, csak felvenni egy kényelmes testtartást a kanapén az ölünkben a laptoppal, magunk köré gyűjteni azokat, akik még kompetensek az adott kérdés eldöntésében, végignézni az akciós lakásbiztosítás ajánlatokat, és eldönteni, hogy pontosan melyik is lenne a legjobb választás a szóban forgó ingatlanok esetében. Mi sem egyszerűbb ennél!