Az olvasás most már nem olyan divatos, mint pár évszázaddal ezelőtt. Ez pedig sok embert arra a következtetésre vezet, hogy a társadalmunk általánosan hanyatlik. Én azonban úgy gondolom, hogy teljesen felesleges ilyen vészmadárkodó hangokkal élni. Tény, hogy most már nem olyan népszerű olvasni, mint régen, ettől függetlenül nagyon sok ember élvezi még mindig ezt a tevékenységet.
Én inkább a valódi okát próbálnám megtalálni annak, hogy miért nem olvasunk manapság annyit. Nemes egyszerűséggel talán azért, mert most már másféle lehetőségeink is vannak arra, hogy szórakoztassuk magunkat? Ott vannak a filmek, vagy a videojátékok. Ezek azonban jóval fiatalabb művészeti ágak, mint az irodalom, úgyhogy az embereknek is sok előítélete van ezzel kapcsolatban. Én azonban úgy vagyok az egésszel, hogy inkább érdemes az életünket minél többféle impulzussal telve élni és ne korlátozzuk le magunkat csak egy médiumra.
Nem gondoltam volna például azt sem, hogy valaha cégvezető leszek. Mikor először bejelentettem a családtagjaimnak, hogy céget fogok alapítani, mindenkinek megvoltak a saját kétségei. Amit ők azonban nem tudtak, hogy én a háttérben komoly kutatómunkát végeztem a Székhely Partner oldalán. Alapból csak az interneten keresgéltem székhely szolgáltatás kapcsán, mikor az feldobta az oldalukat. Az ötletgyűjtésből pedig szép lassan valóság lett, ahogy egyre tovább görgettem a kezdőlapon. “Olvassunk utána a székhelyszolgáltatás feltételeinek!” bővebben