Érdekes csapatépítő programok a Balatonnál.

Szponzorált tartalom

csapatépítő programok
csapatépítő programok

Még csak most jön a karácsony, de sok cég már most elkezdte szervezni a jövőévi csapatépítőjét, hiszen sosem lehet elég korán kezdeni.

Csapatépítő programok terén szerintem hatalmas a választék hazánkban is, vannak egészen klasszikus programok, de vannak egészen extrák is.

A csapatépítő programok lényege, hogy jobban összekovácsolja a munkatársakat. Nagyon fontos, hogy mindig olyan programot válasszunk, ami illik az adott csoport korához, fizikai adottságaihoz.

Kellemetlen ugyanis, ha egy vagy két személy nem tud részt venni a programokban valami miatt, amíg a többiek élvezik a játékokat.

Sok helyen voltam már, minden munkahelyemen voltak csapatépítő programok, évi 2 – 3 alkalommal is.

Persze egy csapatépítő akkor jó, ha van profi koordinátor, aki figyel arra, hogy ne teljesen csak a szórakozásról szóljon az esemény, hanem tényleg játékos feladatokon keresztül szoktassák össze a csapatot, mélyítsék el a munkatársak közti kötelékeket.

Minden cég tudja, hogy akkor hatékonyabb a munka, hogyha a munkatársak megértik egymást, ha jó a légkör és a hangulat. Éppen ezért egyre több cég szervez rendszeres csapatépítőket.

Mivel nagyon sok cég van, mindenki a legjobb, legkreatívabb csapatépítőket szeretné, ezért időben neki kell állni a tervezésnek.

Szerintem pedig az ilyesmit sosem lehet elég korán kezdeni. Mivel nagyon szeretek szervezni, a cégnél engem kértek meg, hogy készítsek program tervet a jövő évi csapatépítőre.

Mivel ezt a feladatot kaptam, kicsit jobban elmerültem a csapatépítő programok világában és találtam egy nagyon jó lehetőséget.

Van egy balatonpro.hu nevű oldal, ahol azt hittem, csak vitorlásokat lehet bérelni, de kiderült, hogy nem csak ezzel foglalkoznak.

A privát rendezvényeken kívül céges rendezvényeknek is otthont adnak. Van elég nagy hely ahhoz, hogy konferenciákat is lebonyolítsanak itt, de van lehetőség céges csapatépítőkre is náluk.

A csapatépítő programok szerintem nagyon jók itt, minden típusú csoportnak lehet itt megfelelő programot találni.

Ha tudjuk, hogy a kollégáink aktívabbak, kicsit sportosabbak, akkor a balatonpro.hu programjai közül választhatjuk az evezést vagy a sárkányhajózást, de egy nem mindennapi sporttal is megismerkedhetünk a SUP képében.

Szerintem mindegyik nagyon jó választás, hiszen a sárkányhajózás, az evezés és a SUP is maradandó emlék lehet mindenki számára, a csapatversenyek pedig valóban segítenek, hogy összekovácsolódjanak az emberek és megtanuljanak csapatként dolgozni.

Persze, mivel alapvetően vitorlásokat is lehet bérelni a cégnél, vitorláshajózásra is van lehetőség, ebben az esetben mindenki részt tud venni egy vitorlás irányításában, közben pedig jókat lehet beszélgetni, játékos feladatokat is szervezhetünk.

Nagyon sok jó, szabadtéri lehetőség van a cégnél, az aktív sportot kedvelők biztos, hogy megtalálják a nekik tetsző programokat, és akik kevésbé sportosak, azok is bátran beülhetnek egy csónakba.

HA nem érezzük olyannak a csapatot, akik szívesen töltik a vízben a napot, akkor is választhatjuk a céget, hiszen kicsit nagyobb agyi aktivitást igénylő, beltéri csapatépítésre is van itt lehetőség.

A beltéri csapatépítés során mindent a cégre lehet bízni, rengeteg feladatuk van, akár könnyedebb hangvételű, akár komolyabb csapatépítőről van szó.

Szerintem a Balaton nagyon jó helyszín a csapatépítésre. Szerintem ez a legjobb hely az országban. Igaz, én nagyon szeretem a tavakat, a vizet, a természet közelségét, de még senkit nem hallottam panaszkodni azért, mert a Balatonra kellett volna mennie.

Szerintem elég nagy a kínálata a cégnek, nagyon jókat olvastam a csapatépítőikről. Szerintem a fizikai aktivitást igénylő programjaik is nagyon jók, de egy beltéri csapatépítés is nagyon érdekes tud lenni a cég szervezésévben.

Mivel szerintem nagyon jó lehetőségeket kínál a cég, fel is vettem velük a kapcsolatot, elmondtam, pontosan hányan érkeznénk, nagyjából mikor és kértem egy ajánlatot tőlük, hogy be tudjam mutatni a főnökeimnek, hogy mennyire jó lehetőséget találtam.

Még néhány cégtől kértem ajánlatot, de most valami igazi kalandra vágyom, hiszen idén sajnos nem tudtunk elmenni csapatépítőre. Nem szeretnék még egyszer szabaduló szobába menni, és a közös italozás vagy közös ebéd sem hoz már lázba.

Remélem a cégnél mindenkinek tetszeni fog, amit a balatonpro kínál és jövőre itt tarthatjuk a csapatépítőnket, mert szerintem nagyon nagy élmény lenne, mindenki élvezné.